Anyós

Fodornak az Összefogottakkal való keddi összefekvése nem hagyott más választást számomra, mint a függetlenként való megpróbálkozást. Most már én is csak ugyanarra várok, mint mindenki más: hogy Áder kezében elsüljön a startpisztoly. Amit ha éppen nem az én fejemnek fog szegezni, akkor útnak indulok. Lehet, hogy többször is hasra fogok esni, de legalább elmondhatom, hogy a magam útját járom. Ami azt jelenti, hogy tudom az irányt, amerre menni akarok.

Mögöttem nem állnak aktivisták ezrei és forintok tíz-, meg százmilliói; az én egyetlen tőkém a hitelesség. Amire viszont teljes mértékben szükségem lesz, hiszen miközben a pártok listákat állítanak, addig nekem az emberek szemébe kell néznem.

A hitelesség forrása a hosszú évtizedek alatt felhalmozott tapasztalat. Mire megy az MSZP, vagy a Fidesz azzal a húsz-egynéhány éves múlttal velem szemben? LMP, Liberálisok?: na ne hülyéskedjünk. Én már 44 éve itt VAGYOK. És legfőképpen: ugyanaz, mint voltam.

Előre!

Figyelemre méltó hír jelent meg három nappal ezelőtt a Southern Poverty Law Center blogján: a bejegyzés arról tudósít, hogy az egyik legkiterjedtebb KKK-csoport, a Knight Riders, Knights of the Ku Klux Klan vezetője, Jeff Jones bejelentette a szerveződés feloszlatását. A lépés közvetlen oka, hogy a Knight Riders egyik tagját még karácsony előtt több mint négy éves börtönbüntetésre ítélték, lőfegyverrel való kétrendbeli visszaélés miatt (a szóban forgó aktivista, Michael Lee Fullmore letartóztatására azt követően került sor 2013 júniusában, hogy egy informátornak elárulta: egy latinok által látogatott katolikus templom felrobbantására készült).

Jones lépésének a jelentősége az indoklásban rejlik: ugyanis azért döntött a feloszlatás mellett, mert nem kívánja ilyen ügyek és emberek miatt egy feketékkel és mexikóiakkal zsúfolt börtönben végezni. Ha eltekintünk a nyilvánvaló rasszista vonástól, a magyarázatban az igazságszolgáltatás hatalmába vetett abszolút hit fejeződik ki: mondja valaki ezután, hogy a börtönbüntetésnek nincs kellő visszatartó ereje! Jones ezzel az odavetett megjegyzésével minden bizonnyal kirántotta a szőnyeget a halálbüntetés híveinek lába alól.

Megszívlelhetné Jones bölcsességét Kocsis Máté polgármester úr is, aki a Szita Bence gyilkosaira kiszabott tényleges életfogytig tartó ítéletet imigyen kommentálta a facebookon:

Ez az ügy, amikor az ember a tényleges életfogytiglant se érzi elégnek...

Hogy pontosan mi az, ami az embert az üggyel kapcsolatban ki tudná elégíteni, már nem tudjuk meg, lévén, hogy Kocsis úr gyorsan pontot -hármaspontot- tett mondata végére (hiába no, a hármaspontokban való kommunikáció a fülkeforradalom folytatása, más eszközökkel).

Azért persze sejtéseink lehetnek. Főleg, hogy a bejegyzés egyik hozzászólója a Dunában látná viszont az embertelen tett elkövetőit. (A polgártárs egyébként feltehetően tisztában van azzal, hogy Magyarországon legutoljára kiket volt szokás a Dunába lőni.) Egy másik kommentelő abbéli véleményének adott hangot, hogy "talán a halálbüntetésnek lenne visszatartó ereje". Nos, a kérdést illetően mostantól tessék nyugodtan Jeff Joneshoz fordulni. Ő tudja a helyes választ.

Talán nem volna hiábavaló a Knight Riders-vezető félelmeinek indokoltságát hazai viszonyainkon tesztelni. Például, érdemes lenne megnézni, hogy egyes kormányzati/kormányközeli tényezőket visszatartana-e korrupciós ügyekben való involválódástól az, ha előre tudnák, hogy lebukás esetén azon ballib politikusokkal zárnák egy cellába őket, akiknek börtönbe juttatásán pártunk és kormányunk oly fáradhatatlanul fáradozik már egy jó ideje. Tanulságos kísérlet lenne meggyőződésem szerint.

Kövér, a pszichopata kommunista gennygóc címmel jelent meg még újév előtt az Amerikai Népszava honlapján egy írás, amely Kövér László "pszichológiai állapotá"-nak a feltárására vállalkozott, a parlament elnökének az Echo TV-n sugárzott gennyes beszéde alapján.

Magam nem kívánok az (amúgy feltételezhetően nem képesített lélekgyógyász szakmai kontrollja mellet készült) íráshoz megjegyzéseket fűzni, bár annyit elárulhatok, hogy az ilyenfajta pszichologizáló megközelítés nem az én ízlésem szerint való: legfőképpen, mert mind az elemzőt, mind az elemzettet felmenti a felelősség alól. Ráadásul könnyű elvéteni a lényeget.

Az AN cikke alapvetően arról szól, mire nem akar emlékezni Kövér László. Jelen bejegyzés azzal foglalkozik, amire Kövér szerint emlékeznünk kellene. A poszt egy, a közel 30 perces interjúból önkényesen kiragadott mondaton alapszik, íme (a felvételen 08.37-től):

A legnagyobb tétje ennek a választásnak az, hogy az történik-e, mint történt '94-ben vagy 2002-ben, hogy négy évnyi romeltakarítás, amit a baloldal hagyott maga után romokat, illetve az építkezés megkezdése után jön-e egy újabb visszarendeződés, amikor megint romba döntik azt, amit fölépítettünk, és megint elölről kell kezdeni, vagy pedig végre kapunk a választóktól, adnak maguknak a választók nyolc évnyi építkezésre való esélyt.

A Fidesz által a 2010-es választások óta megalkotott "alapművek" nem igazán használhatóak biztos támpontként annak eldöntését illetően, hogy a Párt végül is melyik időpontot tekinti az általa meghirdetett új éra epochájának; lásd:

A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. (A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának első bekezdése)

Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének. (Magyarország Alaptörvénye- Nemzeti Hitvallás.)

Kövér László idézett mondatának a jelentőségét részben az adja meg, hogy tiszta vizet önt a pohárba: egyértelművé teszi, hogy  a nemzeti önrendelkezés visszaszerzésének dátuma 1990. Amely időpont kétségtelenül jóval kevesebb magyarázatot tesz szükségszerűvé, mint 2010 (mi is volt ez az átmenet két zavaros évtizede?: kik, milyen erők játéka eredményeképpen nem voltunk képesek húsz éven keresztül visszaszerezni önrendelkezésünket?), ugyanakkor azzal a ténnyel is kezdeni kell valamit, hogy a történelemkönyvek '90-el kezdődő fejezeteinek első lapjain a Fidesz még egyértelműen nem főszereplőként van jelen. Kövér tud. Mármint kezdeni valamit. A lazán, szinte feltűnésmentesen odavetett és az 1998-2002 közötti évek mellett az 1990-től kezdődő választási ciklusra is vonatkoztatott "fölépítettünk" nem sok kétséget hagy azzal kapcsolatban, hogy mire is gondolhatott.

Első olvasásra a még mindig sokak által sokat emlegetett, de már rég eltékozolt "antalli örökség" újabb felvállalási kísérletének tűnik ez a kijelentés, de a Fidesz történelemhez való sajátos viszonyának az ismeretében valószínűleg többről van szó. A Párt vezérkara láthatóan a múlt egy olyan szegmensének a meghódítására készül, ahol pedig semmi keresnivalójuk nem kellene, hogy legyen.

A kizárólagos, egyedülálló Élcsapat mítoszteremtésének egy újabb stádiumához érkeztünk el: a Fidesznek a rendszerváltás folyamatában betöltött döntő (jelentős, számottevő: ugyan, ki használ ma már velük kapcsolatban ilyen szavakat?) szerepével egy ideje már illő tisztában lenni. Mostantól az is nyilvánvaló: az 1990 májusában kezdetét vevő országmentő polgári építőmunka (ugye mindannyian így emlékszünk az első négy évre?) szintén visszavonhatatlanul magán viseli a Fidesz keze nyomát. A Kövér mondatában meglapuló teleologikus gondolkodásmód szerint minden jó, ami 1990 óta történt ebben az országban, a Fidesz dicsőséges második eljövetelét készítette elő; semmi sem bír jelentőséggel, jelentéssel önmagában, egyedül, ha valamilyen formában kifejeződik benne a 2010-es választásokkal beköszöntött új korszak.

A közelmúlt eredményes prütykölgetését nagymértékben megkönnyíti az a tény, hogy a rendszerváltás meghatározó pártjai: az MDF, az SZDSZ és a Kisgazdák (az 1990-es választások első három befutója) az elmúlt 15 év folyamán sikerrel írták ki magukat a magyar politikából, ami némileg rásegít a történelmi képesalbumokból való kiretusálásukat célzó erőfeszítésekre. Az orbáni gárda tökéletesen tisztában van azzal, hogy az átlagmagyar polgár történelmi horizontja nagyjából személyes emlékezetének határával egyenlő. Az emlékezet pedig mint tudjuk, nem kimondottan gránitszilárdságú konstrukció, így egy kis fantáziával csodákat lehet művelni vele. Egyre élesebben rajzolódik ki elmémben a kép: Orbán Viktor a testével védelmezi Antall Józsefet a vadállat módjára csuhásozó balliberális horda támadásaival szemben ("ha az őt ma méltató, de életében gúnyoló szocialista és liberális politikustársaimat hallgatom, úgy tűnik, hogy csak a halott jobboldali lehet jó jobboldali").

Hát így. Mármint hogy ezzel és nem valamiféle súlyos személyiségzavarral magyarázható az, hogy Kövér oly könnyedén lép át saját állampárti múltján. Mi dolga lenne ezzel a múlttal? Elvégre kimondottan nem szereti, ha az emberek pelenkában mutogatják magukat. A történelmi emlékezet amúgy sem valamiféle nemzeti közmegegyezés kérdése, a házelnök úr pedig csak annyit tesz, hogy a rá jellemző kimódolatlansággal ezt igyekszik is tudatosítani bennünk. Hogy kommunistázós kirohanásait feltehetően nem a tükör előtt állva szokta begyakorolni, azt eddig is sejthettük.

Az Új Történelem megkonstruálásának végső célja jelen és múlt egymásra tükrözése. Ahogy politikai életünk mára lényegében a bipolaritás könnyen felfogható és kezelhető képletére egyszerűsödött, úgy redukálódik szép lassan a rendszerváltás óta eltelt negyed század története a világot uraló két ősi princípium: a fény és a sötétség, a jó és a rossz, építők és rombolók párviadalára. Pontosan tudhatni, kik állnak az egyik és a másik oldalon és ennyi pont elég, hogy választani tudjunk.

Kövér László elmeállapotának a megítélése nem az én kompetenciám. De hogy beszédében van rendszer, abban egészen biztos vagyok. A 21. század kihívásaira választ adni képes, korszerű manicheista állam már a spájzban. Térdre, imához.

Miközben az ország népe éppen Kerényi Imre legújabb, Magyar Krónikás gegjén röhögi magát véresre, az MSZP határozott formában adja tudtunkra, hogy óriási hiba lenne a pártot leírni: a hülyeségolimpián jó néhány számban szoros versenyben van még a Fidesszel.

A szocialisták nyíregyházi szervezetének önértékelési problémáival kapcsolatban nem túl régen már közzétettem egy bejegyzést. Most sikerült bebizonyítaniuk, hogy méltán vívták ki annak idején az érdeklődésemet. A Facebook-os oldalukon tegnap közzétett posztjuk egy belinkelt stop.hu-s cikk: "Nem a pofon fájt a legjobban" - elhagyja az országot az ezredik nővérke is.

Kétdiplomás, fiatal, bájos és nagy munkabírású nővérke az újév első kivándorló egészségügyi szakembere. Celeb alázta, beteg pofozta, kórház átverte itthon, így most Londonba költözik Boruta Krisztina, aki információink szerint az ezredik emigráló ápolónő lesz.

Szomorú, szomorú, de így, napokkal a hivatalos kampány kirobbanása előtt egy ilyen hír már kevés, hogy átlépje az ingerküszöbömet, kövezzen meg bárki bátran ezért. Nem is szándékoztam a linkre kattintani egészen addig, amíg észre nem vettem a poszt alatti (akkor még egyetlen) kommentet. Amely arról informált, hogy a kerek szám az éppen lehet, hogy igaz (volt valamikor), de egyébként maga a cikk 2009 januárjában, gyakorlatilag szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt íródott. És valóban. Ez még az elmúlt tíz év során teljes illúziótlanításon átesett, dörzspapírba csomagolt lelkemet is megrogyasztotta. De csak egy pillanatra. Nyilván könnyű lenne innen ezt a posztot egy moralizáló felhorkanás irányába továbbfejleszteni, például hogy az MSZP saját választóit nézi ennyire hülyének ("jó lesz ez ezeknek bazmeg, fogja valaki szerinted a dátumot figyelni?"), de magam beérem a puszta tény rögzítésével, hogy a nyíregyházi MSZP háttérénekesnek szegődött az Elmúltnyolcév c. feledhetetlen (na ja, hagyják nekünk elfelejteni?) slágerével szupersztár-státuszba emelkedett Előadóművész 2014-es turnéjához.

A helyzet persze lehet, hogy ennél bonyolultabb, hiszen az Elmúltnyolcév-style egyik, szintén slágerlistákat ostromló remixének a címe: Gyurcsányozás. (2009 januárjában Gy. Ferenc miniszterelnökségének végnapjait éli az ország.) Ezen opusz leghitelesebb tolmácsolóinak pedig, a Selmeczi Trió mellett, a dobhártyarepesztő falzettjéről elhíresült Mesterházy Attila és a pörgő nyelvű rapper, Captain Szanyi számítanak. Mint köztudott. Ebből kifolyólag nem elképzelhetetlen, hogy a nyíregyháziak facebookos bejegyzését a modern kori MSZP-re olyannyira jellemző kétfrontos (a jobboldal és a jobboldali elhajlók ellen vívott) harc egy újabb megnyilvánulási formájaként kell értelmeznünk.

Mai hír, hogy Mesterházy és Bajnai állítólag egy új, "third party" miniszterelnök-jelölt után kezdett el keresgélni. Meggyőződésem, hogy most már akár én is alkalmas lennék erre a feladatra. Az elkövetkező három hónapban azon fogok dolgozni, hogy ez mások számára is nyilvánvalóvá váljon.

Órák alatt járta be/át a szentestei langymeleg unalomban valami "forró" információra áhítozó internetes közösséget a hír: Jászapáti fideszes polgármestere, Pócs János ismét egy különleges, nehezen felejthető produkcióval rukkolt elő- természetesen szigorúan a karácsony jegyében, vagyis ezúttal inkább adni kívánt az őt szerető, munkásságát tisztelő polgárai számára, mintsem bármit is elvenni tőlük.

A történet részletei ismertek, azonban az időközben nyilvánosságra került híradások, blog- és facebook-bejegyzések (tájékozatlanságból, vagy éppen szándékosan, rosszhiszeműen) kivétel nélkül elferdítik ennek az erőteljes és provokatív művészi performansznak a jelentését, így az alábbiakban kísérletet kívánok tenni az esemény megfelelő kontextusba helyezésére.

Nem kell nagyon megerőltetnünk magunkat, hogy Pócs János akciójának a párhuzamára ráakadjunk. Bejárta a világsajtót, hogy december 25-én a kölni dómban a délelőtti mise alkalmával a közismert feminista csoport, a FEMEN egyik fiatal aktivistája, Josephine Witt, ledobva felsőtestéről minden ruhadarabot, az oltárra ugrott, saját elmondása szerint így kívánva tiltakozni a katolikus egyház hatalmi monopóliuma ellen.

Nos, nem nehéz felismerni, hogy Pócs polgármester úr szintén templomban, mise alkalmával osztogatott Hitler-bajuszos Madonnája  ugyanúgy -ha nem inkább- a katolikus egyház évezredes (és napjainkban csak tovább erősödni látszó) hatalmi befolyásának a  kőkemény kritikájaként értelmezhető, mint a kölni aktivista akciója, még ha a látvány és hatásosság tekintetében némileg el is marad tőle. Egy szempontból kétségtelenül hátrányban van Pócs János Witt kisasszonyhoz képest: az ő háta mögött nem áll egy olyan közismert nemzetközi szervezet, amely szolidaritást vállalna vele és erkölcsileg támogatná kompromisszummentes egyházkritikai tevékenységét. Éppen ezért én most ezen bejegyzésen keresztül teszek javaslatot a polgármester úr számára, hogy ne késlekedjen eddigelé magányosan vívott harca sikerre vitele érdekében egy jól szervezett, ütőképes mozgalom megszervezésével. Továbbá indítványozom, hogy ezen új mozgalomnak a neve legyen: SEMEN.

De ezzel még korántsem merítettünk ki minden értelmezési lehetőséget. Régi közhely, nem is kell különösebben hangsúlyozni, hogy a Fideszben semmi sem történik véletlenül, s legfőképpen nem Orbán Viktor és vezérkara tudta nélkül. Ha ebben a kontextusban próbáljuk interpretálni az éjféli misén történteket, akkor egyértelművé válik, hogy az eset tulajdonképpen a Fidesz 25 éves történetének legnagyobb jelentőségű fordulatát: a zabolátlan, kócos liberális korszakhoz, a "csuhások, imára" elementáris erejű exklamációjában híven kifejeződő szellemiséghez való visszakanyarodást hivatott előkészíteni.

Ez egy rövid, a választásokig tartó terminuson belül a Fidesznek a kiüresedett, tartalom nélküli hazai politikai katolicizmussal (jobban mondva a KDNP-vel) kötött, sokáig megbonthatatlannak hitt szövetség felbontását, valamint az úgynevezett demokratikus ellenzék ideológiai térfelének az elfoglalását eredményezheti, hosszabb távon azonban a küszöbön álló fordulat azt fogja jelenteni, hogy az ország politikai életének normalizálását, a '89-es alkotmányos alapokhoz, a liberális hagyományokhoz való visszatérést végül a Fidesz fogja megvalósítani- ily módon és nem a 2/3-ra támaszkodó erőszakos, kíméletlen törvényalkotási attakok révén téve feleslegessé az említett ellenzék tevékenységét, sőt: létét. Egy kormánypárt, amely saját magával szemben vezényel le rendszerváltást- és ezzel együtt hegemón szerepét monopóliummá változtatja át: nos, ez talán világtörténelmileg is példa nélkül álló kísérlet lenne. Az unortodoxia felülmúlhatatlan tetőpontja.

Összefoglalva: minden jel arra utal, hogy a Fideszben kiadták a jelszót, vissza a gyökerekhez. Úgy tűnik, Jászapátiban már meg is találták az egyiket.

(A képek forrásai: Pócs János facebook-oldala, Jászblog.)

Vagy ha így esetleg ismerősebben hangzik: you have been put in the scales and seen to be under weight.

Úgy tűnik, az év vége felé közeledve a politikusok, pártok is hajlamosak a mérlegkészítésre, aminek alkalomadtán meglepő őszinteségi roham lehet a végeredménye. Erről tanúskodik az MSZP nevéhez kötődő kampánykiadvány, Az ellensúly lapja nyíregyházi mutációjának(?) fejléce, amely határozottan azt látszik kommunikálni az olvasó felé, hogy így karácsony előtt megméricskéltük és bizony könnyűnek találtuk magunkat. Másként, némileg túlpörgetett fantáziával: »ha a Fidesz egy hőlégballon, akkor mi olyan trükkös ballaszt vagyunk, amiből mennél többet halmoznak fel, annál magasabban szárnyal a légi jármű«. Pont. Az az MSZP, amelyik az elmúlt év során tökélyre fejlesztette saját (vélt és lehetséges) szövetségeseinek kritikáját, mára elsajátította saját tevékenysége önkritikus szemlélésének a képességét is. Ideje volt. És abszolút konzekvens hozzáállás: ha már a rendszerrel képtelenek bármit is kezdeni (kritikailag), akkor a legjobb, amit tehetnek, hogy magukhoz nyúlnak.

És milyen üzenetet fejez ki ez az attitűd? Például azt, hogy a választások előtt talán már kevesebb, mint négy hónappal az MSZP mintha kifejezetten alátámasztani igyekezne azt a sokak fejében mára komplett elméletté összecsomósodott feltevést, miszerint számukra már régóta nem a győzelemről, csak a (parlamenti) részvételről szól a 2014 áprilisától-májusától számítandó újabb négy(?) év története. Bevallom, magam nem osztom (terjesztem) ezt a legújabb hazai konspirációs teóriát: szerintem a "demokratikus ellenzék" jelenlegi helyzetét az összejátszásnál adekvátabban fejezik ki az olyan fogalmak, mint tékozlás, inkompetencia, tehetetlenség, amelyek legalább olyan jól mennek az MSZP – EGYÜTT-PM vezérkarának tagjaihoz, mint az Armani öltöny.

Persze, most csak légből kapottan vagdalkozom, hiszen igazából fogalmam sincs, hogy pl. az alábbi fotón látható válogatott társaság körében mekkorára becsülhető az Armani-koncentráció. Valahogy nem ez a gondolat merült fel bennem elsőként. Hanem az, hogy Mesterházyt -rossz minőségű képeken- mostanában milyen könnyű összetéveszteni Lázár Jánossal. Meg az, hogy Helmeczy "minden sarkon álltam már" László talán megpróbálhatna egyszer győzelemre hangolt arckifejezést is vágni: egy ügyvédtől ez az elvárható szakmai minimum.

Mindenesetre úgy tűnik, ma ő a megújulás záloga az ellenzéki oldalon, többek között. Meg Jeszenszki András, aki minden bizonnyal jól csinálja, amit kell neki, mert már négy évvel ezelőtt is az volt. Zálog. Most velük demonstrálják a súlytalanság állapotát. Áprilisig lebeghetnek. Azután úgyis valami egészen más jön.

A vasárnapi ásotthalmi polgármester-választás tanulságait dolgozgatja fölfelé lelkesen a küldetés- és felelősségtudatos, írástudó értelmiség, ki-ki vérmérsékletének és politikai ízlésének megfelelően. Nem tartóztatta meg magát Szabó Tímea sem, akinek az év talán legfontosabb politikatudományi fogalma, a "Toroczkai-modell" megkonstruálását köszönhetjük.

Feltételezem, hogy a rohamosan növekvő szegénység, kilátástalanság és düh lehetettek azok a tényezők, amelyek Toroczkai táborába vittek állampolgárokat.

Szabó Tímea írásában láthatóan érvényes alapigazságok megfogalmazására törekszik, holott teljesen nyilvánvaló: fogalma sincs, mi történik ebben az országban és legfőképpen december 15-e értelmét nem képes felfogni. És aki kedd este lemaradt a Kálmán Olga által Márki Józseffel készített telefonos interjúról, annak persze esélye sincs arra, hogy felfogja. Míg a PM politikusa képtelennek mutatkozik az Ördög, annak cimborái és Orbán Viktor alkotta bűvös háromszög szárai közül kitörni, addig Márki József az egész ország számára világossá tette: hogy mit csinált 2006-ban, illetve az azóta eltelt évek során Toroczkai László, az magasról nem számít most, 2013 végén Ásotthalmon, vagy az ország más pontján, ha történetesen a Fidesz apránkénti, részletekben való eltakarítása a feladat. Amit néhány nappal ezelőtt egyébként az ásotthalmiak példásan abszolváltak is.

Nekünk, demokratáknak meg vannak a békés eszközeink, válaszaink és tennivalónk is.

Akkor lassan elő kellene venni ezeket a "békés" eszközöket (mi lehet egyébként békésebb megoldás annál, mint amihez Ásotthalom polgárai folyamodtak?), hogy a választások előtt négy hónappal az ország népe végre valami világos iránymutatást kaphasson demokratáitól. Az év eleje óta az MSZP és az Együtt-PM meghatározó politikusai következetesen az ej, ráérünk arra még alapállására helyezkedtek, ha a sajtó időnként megpróbált választ kapni arra, hogy mégis, mikor méltóztatnak végre munkához látni? Ásotthalom tanulsága akár ennek a szánalmas, eltökölt évnek a mérlegeként is levonható lenne. Egy magára hagyott falu lakói, akik számára Pest-Buda demokratái egyetlen kurta mondatnyi "választ" nem tudtak ezidáig megfogalmazni, demokráciásdit játszottak és nem hagyván nekik -szó szerint- más választási lehetőséget, hát igen: az "ördöggel" kötöttek szövetséget, a Fidesz ellenében. Ami számomra semmi mást nem bizonyít, mint azt, hogy Márki József és falubelijei jobban tudják értékelni Churchillt, mint Szabó Tímea.

Ugyanezek a demokraták most, december 15. után is csak egyetlen "üzenettel" voltak képesek előállni: "hát mi a f.a.c van veletek, hova tettétek az eszeteket?"

nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy a „ráadásul az amúgy rasszista, antiszemita alak helyben ellenzékinek számít, erősen Fidesz-ellenes hangot ütött meg”

Világos: az ásotthalmiak becsületét csak a passzív ellenállás menthette volna meg.  Ha a változást akarók képesek felelős döntést hozni és inkább otthon maradnak, nem fröccsen rájuk a jobboldal történelmi és halálos küzdelme következtében felvert sár egy része. Igaz, hogy így a változás is elmaradt volna, de legalább most nyugodtan lehetne beletekinteni a tisztesség gyémántszilárdságú tükrébe.

A balfelen azóta is: döbbenettől kikerekedett szemek, fennakadt szó és persze mindenekelőtt, s továbbra is DK-szopatás, hiszen bejegyzése alapján világos, hogy a felelősségáthárítás gyötrelmes lelki folyamata Szabó Tímea esetében is a párt irányadó vonala mentén megy végbe. És amíg a "demokratikus ellenzék" "erői" egymás hiteltelenítésével vannak elfoglalva, addig ne csodálkozzunk, hogy Ásotthalom lakói számára egyedüli hiteles megoldásként (még egyszer: volt más?) éppen Toroczkai László kínálkozott. Múltjával együtt. Ami egyébként nem kevés falubeli számára ugyanúgy ismeretlen volt, mint Szabó Tímea munkára buzdító direktívája.

Ez egy valóban modellértékű történet. Aminek még csak az elején járunk.

2013. december 14., délelőtt: a nyíregyházi önkormányzat aláírogatós embere járja végig az Arany János utcai épület lépcsőházainak 65 éven felüli, egyedül élő lakóit, hogy az alább látható, a polgármester felemelő jókívánságait tartalmazó levél és a puttonyából előkerülő kis fehér egyendoboz kíséretében kívánjon kellemes ünnepeket a kiválasztottaknak. Cserébe mindössze egy (vagy kettő?: ez még tisztázandó körülmény) aláírást kellett produkálniuk a ház nyugdíjasainak az orruk alá tolt ívre. Akik ily módon kétségtelenül nem csináltak rossz boltot.

A fene se gondolta volna, hogy ennyi minden belefér egy kis papírdobozba, de a (sajnos egy vacak Polaroid mobillal lőtt) fotó tanúsága szerint miazhogy.

A dobozból előkerült készlet (Nutella, Győri keksz és nápolyi, Negro, 2in1 kávé, teák, sósmogyi, kókuszos szaloncukor, Milka csoki, kókuszreszelék, mazsola, Nesquik) egészében véve nem egy kimondott nyugdíjas fogyasztói kosár, ezen még talán Matolcsy Györggyel is nehéz lenne összevesznem. Próbáltam elgondolkodni azon, hogy vajon milyen megfontolás alapján állíthatták össze pont ezt a termékegyüttest, de nem ment. Ezért (remélhetőleg egyébként létező) logikus válaszok helyett most a magam kósza ötleteivel kell beérni.

Első megoldásként az ugrott be nekem, hogy ez valami jól felépített (és ezért természetesen költséghatékony) vírusmarketinges akció kíván lenni az önkormányzat részéről: a csomag igazi címzettjei igazából nem egyedülálló kisnyugdíjasaink, hanem az ő unokáik- és persze velük együtt lányaik, vejeik, hogy más(oka)t ne mondjak. Kovács polgármester úr lényegében a karácsonyi ajándék- és kellék-beszerzés anyagi, meg egyéb terheit kívánta levenni a sok 65 éven felüli válláról, akik majd karácsony második napján szépen beszámolnak arról szeretteiknek, ki is az a jóságos bácsi, akinek az ünnepi asztal közepére kitett mogyorót, a gyerkőc kezébe odacsúsztatott Milka csokit lehet köszönni. Jól jön egy kis ingyenreklám. Választási év előtt pár nappal.

De nem. A levél alapos áttanulmányozásával egyértelművé válik, kik alkotják ennek a karácsonyi szeretet-akciónak a célcsoportját:

Ha nem tölthetik családi körben az ünnepeket, akkor sincsenek egyedül, mert figyelünk és szeretettel gondolunk a nyugdíjasainkra.

Tehát azon abszolút egyedülálló idősekről van szó, akikre még ünnepnap sem nyitja rá az ajtót ismerős, rokon. Így viszont végkép érthetetlen számomra, mi alapján gondolja azt az önkormányzat, hogy a magyar átlagnyugdíjas alapvető fogyasztási cikkeit a fogazat maradékát elvásó, vércukorszint-emelő, a kiegyensúlyozott transz-zsírsav-utánpótlást biztosító édességek, rágcsálnivalók alkotják. Jó, nem azt mondom, hogy csirkenyakkal, -farháttal kellett volna őket megalázni, de (a  törődést egy kis odafigyeléssel kombinálva) az élelmiszer-termékskála két végpontja között húzódó arany középút azért biztosan megtalálható lenne. Gondoljunk bele, nemsokára szavazunk (választunk?) és a polgármester úrnak is alapvető érdeke, hogy az addig hátralévő pár hónapot jó egészségben, erőben töltsék el Nyíregyháza korosabb választópolgárai- amennyiben esetleg számítani szeretne hálájukra.

Szimpatikus, hogy a levél nincs híján az önkritikus hangoknak sem, a "tehetnénk/tehettünk volna többet is"-attitűd hangsúlyos elemét képezi az üdvözletnek:

Talán nem mindig sikerül a napi rohanásban ezt megfelelően kifejezésre juttatni, pedig jól tudjuk, Önöknek köszönhetjük azt az alapot, amire ma építkezhetünk.

Ez bizony így van, nehéz lett volna nem észrevenni. Mondhatni: nem tudjuk, mit csinált a polgármester tavaly télen. Vagy azelőtt. Merre vitte napi rohanásai közben az útja, hogy csak most tudott először gondolni nyugdíjasainkra? Netán Kovács úr megvette élete első autóját? Vagy egyéb befektetésekre kellett eddig a pénz? Persze, tudjuk: az erőgyűjtés, az elrugaszkodás évei után hazánk ma újra szárnyal, csökken a rezsi, enyhül az idő. Úgy még nem teljesítettünk, mint most, teljesít hát ő is: tejel, van miből. A választásokig mindenképpen. Alapigazság azonban, hogy a farsangra böjt következik. Jövő karácsonykor talán már száraz kenyérhéjat rágcsálunk mindannyian. Ha az önkormányzat hajlandó lesz biztosítani azt is.

Blogindítóként minden megjegyzés nélkül közreadom a galamus.hu-n nemrégiben közzétett rövid reflexióim eredeti (a Galamus számára e-mailben elküldött) verzióit.

A galamusi változatok a következő linkeken érhetőek el:

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/343393_talpra_magyar_hi_a_kazah

http://www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/346286_most_ugrik

És akkor a szövegek:

Talpra magyar, hí a kazah! (2013.12.01.)

 

A felsőoktatási intézményeinket érintő újabb négy milliárdos zárolás szomorú következményeivel szembesítenek minket a hét híradásai: az Óbudai Egyetem például két hetes „téli szünetet” lesz kénytelen elrendelni a rá eső mintegy 350 milliós elvonás miatt.

A pénzügyi válsághelyzet kezelésének példaértékű, a túlélést biztosító módozatát minden bizonnyal az a Nyíregyházi Főiskola találta meg, amely előremenekülésből már nem egyszer kitűnőre vizsgázott az elmúlt évek során, sőt újabban egyértelműen masszív előremenetelésről lehet beszámolni vele kapcsolatban. Eddig jobbára csak a R[...]eisen pénzintézet keleti hídfőállásaként volt ismeretes a szabolcsi megyeszékhely patinás intézménye (annak egykori könyvtárépülete), de ezentúl a keleti nyitás kapcsán mostanság hazánk testén keletkezett nyílások egyikeként tarthatjuk számon a főiskolát.

2013. november 20-án a Magyar Országgyűlés Lezsák Sándor Parlamenti Titkársága, a Külügyminisztérium, valamint a Nyíregyházi Főiskola Kelet- és Közép-európai Kutatóközpontjának szervezésében egy nagyszabású konferencia megrendezésére került sor, Magyarország és Kazahsztán: közös múlt, közös jövő címmel. A kitűnő magyar és kazah szakemberek változatos, igényesen megformált előadásainak köszönhetően hamisítatlan fű-szag, erőteljes Kurultáj-érzés lengte be ezen a napon a főiskola FIABCI-díjas falait és a sztyeppe hívó szava mennydörgött végig a visszhangos folyosókon. Az esemény magyarságtörténeti szempontból kivételes jelentőségére kristálytisztán mutat rá az a tény, hogy a megnyitó ceremóniát többek között a három legfontosabb helyi notabenetás: a város és a megye első embere, valamint a kormány megbízottja is megtisztelte köszöntő beszédekkel.

De ami ennél is fontosabb: most végre feltárult előttünk, a felsőoktatás szereplői előtt egy széles és egzisztenciálisan fölöttébb biztonságosan kikövezett út. A képzési rendszer átalakításának értelme ettől fogva nem a felsőfokú szakképzés felé, hanem a jövő történészgenerációjának: a nemzet plasztikai sebészeinek kinevelése irányába való elmozdulás kell, hogy legyen. Hiszen ők, a Veritas-nemzedék tagjai lesznek majd, akik -határozott, de precíz mozdulatokkal fejtve le az évszázadok alatt felrakódott szláv, latin, német, zsidó vonásokat- egy szép napon felmutatják magyarságunk igazi: félázsiai, vagy tán egészen az arcát.

Ne késlekedjünk hát tovább: ragadjuk meg a Történelem felénk nyújtott kezét és Győrtől Szegedig, Kaposvártól Nyíregyházáig minden egyetem, főiskola álljon készen kapuit szélesre tárni a Nagy Kurultáj előtt; hordozzuk körbe a Szent Agancskoronát, mely segít majd eltévedt magyar törzseinknek meglelni a közös jövő, közös haza kelet felé vezető útját. Tejfehér csillagösvény alatt.

Most ugrik (2013.12.14.)

A Deutsch Tamás minapi -a kuruc.info legutóbbi telefonszámos akciójára reagáló- facebookos bejegyzésével kapcsolatos írások, kommentek némelyike a szerző (már-már idiotizmusba hajló) infantilizmusát emeli ki. Maga a kuruc.info szürrealizmust emleget, a Legfőbb Ügyészség pedig közleményben utasította vissza Deutsch „durva kirohanásait” és „valótlan állításait”.

Orbán Viktor miniszterelnök és Rogán Antal után D. T. a Fidesz harmadik olyan közismert politikusa, aki egy egyedi ügy kapcsán konkrét elvárást fogalmaz meg az igazságszolgáltatás felé. Orbán és Deutsch jogvégzett emberek, ami alapján az átlagos médiafogyasztóban könnyen az a benyomás támadhat, hogy legalább ők ketten tudják, miről beszélnek. Magam nem lévén képzett jogász, nem teszek kísérletet egy szakmailag érvényesnek tekinthető vélemény megfogalmazására, de talán azt a kijelentést megkockáztathatom, hogy a jog alapvető funkciójának semmiképpen sem az egyéni, vagy kollektív igazságérzet „lekövetését”, az annak (és azon keresztül a politikának) való megfelelésre irányuló törekvést kell tekinteni. Vagy ha mégis, akkor a magyar parlamentnek mihamarabb döntést kell hoznia a halálbüntetés visszaállításáról. Majd azt követően rögtön a karóba húzás alkalmazhatóságával kapcsolatban is, hiszen nyilvánvaló, hogy bizonyos bűncselekmények, elkövetési módok esetében a társadalom háborgó igazságérzete nem lenne csillapítható egy szimpla akasztással.

Deutsch „ultimátuma” (miszerint, ha a magyar ügyészség (sic!) nem szünteti be/meg 72 órán belül a kurucok honlapját, akkor ő krétával a kezében odasétál az „ügyészség” -feltehetően az LÜ- épülete elé és jól ismert fegyelmezési módszeréhez folyamodva, ugróiskolát fog a járdára felrajzolni) Orbán Viktor és Rogán Antal kinyilatkoztatásaival szemben legalább mosolyra késztet és megmozgatja a képzelőerőt: lelki szemeink előtt felsejlik az önfeledten ugrándozó, fehér blúzt, kockás szoknyácskát viselő copfos Fazekas Géza alakja. És az is kétségtelen, hogy a komment egy, a lehető legkomolyabban veendő problémára reflektál, hiszen a szélsőjobb mind gátlástalanabb megnyilvánulásai, s az, hogy Magyarországot a nagyvilág nyugatosabbik felén egyre inkább annak szélsőségeseivel azonosítják, minden demokrata hazafit arcpirulásra és felháborodásra kell, hogy késztessen. Ugyanakkor pl. az a tény, hogy 1990 előtt évtizedeken át szigorú és következetes tilalom volt érvényben nálunk mindennemű szélsőjobboldali gondolat terjesztését illetően, evidens módon még nem jogosít fel senkit arra, hogy az akkori politikai rendszernek a mostanival szembeni magasabbrendűségéről fantáziáljon. Deutsch Tamás vajon miről fantáziál?

Az idő gyorsan múlik, az ultimátum hamarosan lejár, s a „jóakaratú emberek” feszült figyelemmel lesik, hogy előkerül-e a kréta Deutsch Tamás farmernadrágjának hátsó zsebéből. Várakozás közben azért hagy bátorkodjak egy (bevallom, nem túl elmés) kérdést feltenni. Nemigen tudom hova tenni azt, hogy míg Deutsch a maga vehemenciájával elsősorban -érthető módon és teljes joggal- a kuruc.info honlapját veszi célba („náci szenny(hon)lap”, „gennyláda náci hírportál”), addig az ügyészség tagjait pedig a törzsfejlődésben némileg megrekedt egyedekként igyekszik beállítani („tessenek az ügyészségnél azonnal a két hátsó lábukra állni”). Tessék mondani: e minden bizonnyal jópofának szánt felszólítás nem lett véletlenül egy csipetnyi -hm- fajelmélettel beszennyezve?