Kövér, a pszichopata kommunista gennygóc címmel jelent meg még újév előtt az Amerikai Népszava honlapján egy írás, amely Kövér László "pszichológiai állapotá"-nak a feltárására vállalkozott, a parlament elnökének az Echo TV-n sugárzott gennyes beszéde alapján.
Magam nem kívánok az (amúgy feltételezhetően nem képesített lélekgyógyász szakmai kontrollja mellet készült) íráshoz megjegyzéseket fűzni, bár annyit elárulhatok, hogy az ilyenfajta pszichologizáló megközelítés nem az én ízlésem szerint való: legfőképpen, mert mind az elemzőt, mind az elemzettet felmenti a felelősség alól. Ráadásul könnyű elvéteni a lényeget.
Az AN cikke alapvetően arról szól, mire nem akar emlékezni Kövér László. Jelen bejegyzés azzal foglalkozik, amire Kövér szerint emlékeznünk kellene. A poszt egy, a közel 30 perces interjúból önkényesen kiragadott mondaton alapszik, íme (a felvételen 08.37-től):
A legnagyobb tétje ennek a választásnak az, hogy az történik-e, mint történt '94-ben vagy 2002-ben, hogy négy évnyi romeltakarítás, amit a baloldal hagyott maga után romokat, illetve az építkezés megkezdése után jön-e egy újabb visszarendeződés, amikor megint romba döntik azt, amit fölépítettünk, és megint elölről kell kezdeni, vagy pedig végre kapunk a választóktól, adnak maguknak a választók nyolc évnyi építkezésre való esélyt.
A Fidesz által a 2010-es választások óta megalkotott "alapművek" nem igazán használhatóak biztos támpontként annak eldöntését illetően, hogy a Párt végül is melyik időpontot tekinti az általa meghirdetett új éra epochájának; lásd:
A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet két zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét. (A Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának első bekezdése)
Hazánk 1944. március tizenkilencedikén elveszített állami önrendelkezésének visszaálltát 1990. május másodikától, az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk. Ezt a napot tekintjük hazánk új demokráciája és alkotmányos rendje kezdetének. (Magyarország Alaptörvénye- Nemzeti Hitvallás.)
Kövér László idézett mondatának a jelentőségét részben az adja meg, hogy tiszta vizet önt a pohárba: egyértelművé teszi, hogy a nemzeti önrendelkezés visszaszerzésének dátuma 1990. Amely időpont kétségtelenül jóval kevesebb magyarázatot tesz szükségszerűvé, mint 2010 (mi is volt ez az átmenet két zavaros évtizede?: kik, milyen erők játéka eredményeképpen nem voltunk képesek húsz éven keresztül visszaszerezni önrendelkezésünket?), ugyanakkor azzal a ténnyel is kezdeni kell valamit, hogy a történelemkönyvek '90-el kezdődő fejezeteinek első lapjain a Fidesz még egyértelműen nem főszereplőként van jelen. Kövér tud. Mármint kezdeni valamit. A lazán, szinte feltűnésmentesen odavetett és az 1998-2002 közötti évek mellett az 1990-től kezdődő választási ciklusra is vonatkoztatott "fölépítettünk" nem sok kétséget hagy azzal kapcsolatban, hogy mire is gondolhatott.
Első olvasásra a még mindig sokak által sokat emlegetett, de már rég eltékozolt "antalli örökség" újabb felvállalási kísérletének tűnik ez a kijelentés, de a Fidesz történelemhez való sajátos viszonyának az ismeretében valószínűleg többről van szó. A Párt vezérkara láthatóan a múlt egy olyan szegmensének a meghódítására készül, ahol pedig semmi keresnivalójuk nem kellene, hogy legyen.
A kizárólagos, egyedülálló Élcsapat mítoszteremtésének egy újabb stádiumához érkeztünk el: a Fidesznek a rendszerváltás folyamatában betöltött döntő (jelentős, számottevő: ugyan, ki használ ma már velük kapcsolatban ilyen szavakat?) szerepével egy ideje már illő tisztában lenni. Mostantól az is nyilvánvaló: az 1990 májusában kezdetét vevő országmentő polgári építőmunka (ugye mindannyian így emlékszünk az első négy évre?) szintén visszavonhatatlanul magán viseli a Fidesz keze nyomát. A Kövér mondatában meglapuló teleologikus gondolkodásmód szerint minden jó, ami 1990 óta történt ebben az országban, a Fidesz dicsőséges második eljövetelét készítette elő; semmi sem bír jelentőséggel, jelentéssel önmagában, egyedül, ha valamilyen formában kifejeződik benne a 2010-es választásokkal beköszöntött új korszak.
A közelmúlt eredményes prütykölgetését nagymértékben megkönnyíti az a tény, hogy a rendszerváltás meghatározó pártjai: az MDF, az SZDSZ és a Kisgazdák (az 1990-es választások első három befutója) az elmúlt 15 év folyamán sikerrel írták ki magukat a magyar politikából, ami némileg rásegít a történelmi képesalbumokból való kiretusálásukat célzó erőfeszítésekre. Az orbáni gárda tökéletesen tisztában van azzal, hogy az átlagmagyar polgár történelmi horizontja nagyjából személyes emlékezetének határával egyenlő. Az emlékezet pedig mint tudjuk, nem kimondottan gránitszilárdságú konstrukció, így egy kis fantáziával csodákat lehet művelni vele. Egyre élesebben rajzolódik ki elmémben a kép: Orbán Viktor a testével védelmezi Antall Józsefet a vadállat módjára csuhásozó balliberális horda támadásaival szemben ("ha az őt ma méltató, de életében gúnyoló szocialista és liberális politikustársaimat hallgatom, úgy tűnik, hogy csak a halott jobboldali lehet jó jobboldali").
Hát így. Mármint hogy ezzel és nem valamiféle súlyos személyiségzavarral magyarázható az, hogy Kövér oly könnyedén lép át saját állampárti múltján. Mi dolga lenne ezzel a múlttal? Elvégre kimondottan nem szereti, ha az emberek pelenkában mutogatják magukat. A történelmi emlékezet amúgy sem valamiféle nemzeti közmegegyezés kérdése, a házelnök úr pedig csak annyit tesz, hogy a rá jellemző kimódolatlansággal ezt igyekszik is tudatosítani bennünk. Hogy kommunistázós kirohanásait feltehetően nem a tükör előtt állva szokta begyakorolni, azt eddig is sejthettük.
Az Új Történelem megkonstruálásának végső célja jelen és múlt egymásra tükrözése. Ahogy politikai életünk mára lényegében a bipolaritás könnyen felfogható és kezelhető képletére egyszerűsödött, úgy redukálódik szép lassan a rendszerváltás óta eltelt negyed század története a világot uraló két ősi princípium: a fény és a sötétség, a jó és a rossz, építők és rombolók párviadalára. Pontosan tudhatni, kik állnak az egyik és a másik oldalon és ennyi pont elég, hogy választani tudjunk.
Kövér László elmeállapotának a megítélése nem az én kompetenciám. De hogy beszédében van rendszer, abban egészen biztos vagyok. A 21. század kihívásaira választ adni képes, korszerű manicheista állam már a spájzban. Térdre, imához.
