Figyelemre méltó hír jelent meg három nappal ezelőtt a Southern Poverty Law Center blogján: a bejegyzés arról tudósít, hogy az egyik legkiterjedtebb KKK-csoport, a Knight Riders, Knights of the Ku Klux Klan vezetője, Jeff Jones bejelentette a szerveződés feloszlatását. A lépés közvetlen oka, hogy a Knight Riders egyik tagját még karácsony előtt több mint négy éves börtönbüntetésre ítélték, lőfegyverrel való kétrendbeli visszaélés miatt (a szóban forgó aktivista, Michael Lee Fullmore letartóztatására azt követően került sor 2013 júniusában, hogy egy informátornak elárulta: egy latinok által látogatott katolikus templom felrobbantására készült).
Jones lépésének a jelentősége az indoklásban rejlik: ugyanis azért döntött a feloszlatás mellett, mert nem kívánja ilyen ügyek és emberek miatt egy feketékkel és mexikóiakkal zsúfolt börtönben végezni. Ha eltekintünk a nyilvánvaló rasszista vonástól, a magyarázatban az igazságszolgáltatás hatalmába vetett abszolút hit fejeződik ki: mondja valaki ezután, hogy a börtönbüntetésnek nincs kellő visszatartó ereje! Jones ezzel az odavetett megjegyzésével minden bizonnyal kirántotta a szőnyeget a halálbüntetés híveinek lába alól.
Megszívlelhetné Jones bölcsességét Kocsis Máté polgármester úr is, aki a Szita Bence gyilkosaira kiszabott tényleges életfogytig tartó ítéletet imigyen kommentálta a facebookon:
Ez az ügy, amikor az ember a tényleges életfogytiglant se érzi elégnek...
Hogy pontosan mi az, ami az embert az üggyel kapcsolatban ki tudná elégíteni, már nem tudjuk meg, lévén, hogy Kocsis úr gyorsan pontot -hármaspontot- tett mondata végére (hiába no, a hármaspontokban való kommunikáció a fülkeforradalom folytatása, más eszközökkel).
Azért persze sejtéseink lehetnek. Főleg, hogy a bejegyzés egyik hozzászólója a Dunában látná viszont az embertelen tett elkövetőit. (A polgártárs egyébként feltehetően tisztában van azzal, hogy Magyarországon legutoljára kiket volt szokás a Dunába lőni.) Egy másik kommentelő abbéli véleményének adott hangot, hogy "talán a halálbüntetésnek lenne visszatartó ereje". Nos, a kérdést illetően mostantól tessék nyugodtan Jeff Joneshoz fordulni. Ő tudja a helyes választ.
Talán nem volna hiábavaló a Knight Riders-vezető félelmeinek indokoltságát hazai viszonyainkon tesztelni. Például, érdemes lenne megnézni, hogy egyes kormányzati/kormányközeli tényezőket visszatartana-e korrupciós ügyekben való involválódástól az, ha előre tudnák, hogy lebukás esetén azon ballib politikusokkal zárnák egy cellába őket, akiknek börtönbe juttatásán pártunk és kormányunk oly fáradhatatlanul fáradozik már egy jó ideje. Tanulságos kísérlet lenne meggyőződésem szerint.